Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

MagyarEnglishRussianGerman

Történelem


A Ganz Motor Kft. egy több mint 160 éves szakmai múltra visszatekintő, vasúti járműkomponenseket gyártó, magyar tulajdonban lévő vállalat. Tevékenységét a Ganz Holding Zrt. keretein belül, annak 100%-os tulajdonában lévő tagvállalatként fejti ki.



Fontosnak tartjuk megemlíteni a cégcsoportban felhalmozott gazdag tapasztalatot, amely egyben jövőnk záloga is. Többek között ez a szaktudás, amelyhez olyan kiváló és ismert szakemberek járultak hozzá, mint például Mechwart András, Kandó Kálmán, Jendrassik György, tette lehetővé, hogy az üzemeltetők a világ 38 országában, mind az öt lakott kontinensen megismerjék és megkedveljék a Ganz által szállított járműveket.



Vállalatunk életében alapvető szerepet játszott az 1844-ben a svájci származású Ganz Ábrahám által alapított Ganz vállalatcsoport, valamint az 1870-ben életre hívott Magyar Királyi Államvasutak Gép- és Kocsigyára, a későbbi MÁVAG. A két vállalat először külön – külön, majd az 1959-es egyesülés (a Ganz-MÁVAG megalapítása) után együttes erőfeszítésekkel, a folyamatos fejlesztés és élvonalbeli technológiák alkalmazása révén jutott el a gőzmozdonyok gyártásától a dízel- és villamos hajtású járművek (mozdonyok, motorvonatok, közúti villamos-, metró- és HÉV szerelvények) kifejlesztéséig. A hajtott járművek, dízelmotorok, hajtóművek fejlesztése és szállítása mellett folyamatos volt a vontatott járművek, az adott kor legmagasabb színvonalának megfelelő személy- és teherkocsik gyártása is.



Amikor a Ganz-MÁVAG 1988-ban felbomlott, gyártó tevékenységét, műszaki hagyományait és szellemi örökségét utódvállalatainak adta tovább. Főbb tevékenységei közül a járműgyártási tevékenységet több lépcsőben a Ganz-Hunslet Rt., majd a Ganz Vagon Kft., a gépgyártási tevékenységet a Ganz Gépgyár Vállalat folytatta. Ez utóbbi vállalat átalakításával 1991-ben jött létre a holding szervezet, amelyhez a profilkörök megosztásával, termelési, szolgáltatási, fejlesztési és kereskedelmi gazdasági társaságok tartoznak.



A Ganz Holding Rt. 1991-ben alapította a Ganz Motor Kft.-t, amely folytatja az időközben megszűnt Ganz David Brown Kft. és a Ganz Vagon Kft. tevékenységét is. A céget technológiailag az egyedi és kissorozatgyártás jellemzi. Univerzális gépparkkal, kvalifikált szellemi és szakmunkásgárdával, a folyamatos fejlesztések révén a legmagasabb egyedi vevői igények kielégítését szolgáló rugalmas háttérrel, ISO 9001 és ISO 9002 szabvány szerinti minőségbiztosítási tanúsítvánnyal, atomerőmûi beszállítói minősítéssel rendelkezik.  

A Ganz Holding Zrt., mint a Ganz, a MÁVAG, a Ganz-MÁVAG, a Ganz Vasúti Járműgyár Rt., a Ganz Hunslet Rt., a Ganz Vagon Kft. szellemi javainak jogutódja és kizárólagos tulajdonosa, a Ganz Motor Kft.-nek kizárólagos használati jogot biztosít a vasúti járműgyártással összefüggő dokumentációk, know-how és gyártási jogok tekintetében. Vállalatunk elkötelezett szándéka, hogy több mint 160 éves hagyományaihoz méltóan, a jelen és a jövő kihívásainak megfelelve, elsősorban kooperáció és innováció révén elégítse ki a vevői igényeket. Célunk, hogy a XXI. század magyarországi gépgyártásának jelentős szereplőjévé váljunk, fejlesszük versenyképességünket és növeljük nemzetközi tekintélyünket.